Néha boldog vagyok...

Olvasóink értékelése:  / 0

ElégtelenKitűnő 

Legutóbbi bejegyzésemnek a címe az volt, hogy „Néha elkeseredem...”, és a kudarcba fulladt kerékpárútra vonatkozott. De elkeseredésemben is igyekeztem optimistán zárni soraimat azzal, hogy a gáncsoskodások ellenére a karaván, ha lassan is, de halad. Bocsássanak meg, de tévedtem. Ugyanis a gáncsoskodások ellenére a karaván nem lassan, hanem igenis gyorsan halad. Hiszen pár nap alatt akkorát léptünk a város fejlesztése-modernizálása terén, hogy ekkorát lépni másnak éveibe telt, vagy tán még az sem volt elég...

Lehet szerénykedni (és kell is), de a tények akkor is makacsak lesznek. Aláírtam a Csere-, Domb-, Kuvar- és Imecs László utcák aszfaltozási munkálataira vonatkozó iratokat.Ezzel rövid időn belül megoldódik négy utca lakosságának és egy 250 családot magába foglaló lakónegyed nem mindennapi gondja. Megígértem, hogy megcsináljuk…

Ezen sorok előtt történt, hogy átvettük a Szent János utca felső szakaszának vadonatúj aszfaltburkolatát. Azt szokták mondani, hogy jó gazda szeme hízlalja a jószágot. Hát, azt nem hiszem, hogy az én szemem hízlalná az aszfaltot, meg nincs is miért, mert az úgy szép, ahogy van, viszont nagyon jól esett végigtekinteni a Szent János utcán... Megígértem, megcsináltuk.

Sokan azt szokták írni egy-egy cikkhez hozzászóláskét (névtelenül), hogy a politikusok megjelennek négy évenként, amikor választások vannak, megígérnek fűt-fát, és aztán négy évig színüket sem látni, nemhogy azt, amit megígértek. Ilyen alkalmakkor, amikor ennyi jó dolog történik, mint a napokban, én mosolygok magamban, és engedjék meg, hogy eláruljam: néha még boldog is vagyok...