Húsvétot magunk után tudva, a természet és az időjárás szeszélyes változásaihoz, átváltozásához kellett hozzászoknunk. Csodálatos, amint egyik napról a másikra zöldbe borul a táj, kibontakozik a természet. Nagyon jó ötletnek bizonyult az a kezdeményezés, hogy az udvarhelyiek fogadjanak örökbe egy fát a felújított városi parkban, ahová közel ezer új fát és cserjét ültettünk. Az már csak hab volt a tortán, hogy az Udvarhelyszéki Fúvószenekar megtöltötte a tavasz illatát pattogó hangjegyekkel. Örvendek, hogy több mint százan jelentkeztek, s ez arra biztat, hogy folytassuk az programot továbbra is lehetővé téve a fák örökbe fogadását. Az örökbe fogadó neve mellett kis táblán megjelenik a fa latin és magyar neve, a kezdeményezés nevelő, oktató céllal hasznára lehet mind a gondoskodást vállalóknak, mind pedig a járókelőknek.
A politikusok a hangsúlyozás, az elképzeléseik ismertetése és a figyelemfelkeltés érdekében sok mindent elkövetnek. Az elmúlt héten a Tizenhétfalusi-dűlőben jártunk, és egy hektárnyi városi tulajdonú területet önkéntesek segítségével beültettük, több mint 3000 facsemetével. Utólag láttam egy fényképet, aminek sikerült hangulatában rögzítenie azt az érzést, amit a faültetéskor éreztem. Aztán olvastam az egyik internetes hírportálon 1-2 negatív bejegyzést, rosszindulatú hozzászólást ezzel kapcsolatban. A facsemeték ültetése számomra nemcsak politikusi megnyilvánulás volt, hanem a gyermekkorból máig tartó, folyamatosan létező tevékenységnek, törődésnek és gondoskodásnak egy állomása. Tíz éves voltam, amikor három társammal együtt első alkalommal két hetet dolgoztam egy csemetekertben, amely a falutól, távol a házaktól hat kilométerre esett. Ezt követően éveken keresztül erdőtisztítással foglalkoztam, egészen addig, míg másra nem érdemesültem. Gyönyörű emlékeim vannak ebből az időszakból. Nem kötelezett senki, egy vállalás volt, ami munkává alakult.
Arra kérem Önöket, hogy szánjanak néhány percet Székelyudvarhely- re. Hunyják le a szemüket és gondolják át egy hétköznapjukat… Reggel… Amennyiben Ön fiatal és családos, lehet, hogy egy ifjúsági lakásban ébred. Vagy középkorúként egy újonnan szigetelt tömbház- lakásban. Ébred a család is. Gyereke szomjas, vizet kér. Gondolkozás nélkül engedi meg a csapot, hiszen tudja: az ország egyik legmodernebb víztisztítójából, kiváló minőségű vizet ad neki… tovább
ahol lakom, tér, otthon, család, egyház, templom, hit, életem, barátok, szüleim, bajtársak, játszótársak, gimi, iskola, zene, táncház, faragás, Király utca, óvoda, tömbház udvar, játszótér, pingpongasztal, szerelem, biztonság, ott ahol jó, tiszta víz, otthon a legjobb, fejlesztés, munkahelyek, siker, jovő, sétatér, strekk, séta-szerelem, nők, Boróka, Berta-Boglárka, Bálint, Gyöngyi, Tappancs, feladat, munka, becsület, megtisztulás, együtt, Székelyudvarhely