Néha meghatódom...

Olvasóink értékelése:  / 0

ElégtelenKitűnő 

Negyvenegy évvel ezelőtt léptem át annak az iskolának a küszöbét – a Palló Imréét -, amelynek a mai évnyitóján részt vettem. Azóta iskolásként, majd elöljáróként számtalan évkezdésen vettem részt, hiszen utóbbiként minden szeptemberben egy nap alatt akár több iskolában is megfordulok. És soha nem tudok meghatódottság nélkül részt venni ezeken a rendezvényeken. Először is akkor vagyok megilletődve, amikor belépek egy iskolába, mert valahogy mindig az az érzés fog el, amit éreztem diákként.

Ám természetesen azért is, mert nagyon megható nézni a csetlő-botló elsősöket, a magabiztosabb, már-már felnőtt felsősöket, hallgatni a valóban csodára alkalmas eredményeiket, és nem utolsó sorban fejet hajtani a tanári kar előtt, amely néha emberfeletti küzdelmet vív a mindennapi kihívásokkal a mi gyermekeink érdekében.

A mostani iskolakezdés azonban egy újabb okot is adott a meghatódottságra, még akkor is, ha sokak szemében profánnak tűnik. Ugyanis – az udvar rendbetétele mellett – sikerült az iskola egy régi szégyenfoltját is eltűntetni. Felújítottuk az illemhelyeket. Azon gondolkodtam a nyitóünnepség alatt, hogy én, mint polgármester, nem tehetek arról, hogy ki és hogyan tanít egy iskolában. Nem tehetek arról, hogy ki és hogyan tanul egy iskolában.

De arról igenis én tehetek, hogy mindenkit, válogatás nélkül – aki az életét a nevelésre tette fel, vagy aki az életének ezt a szakaszát a tanulásra –, megillessenek ugyanazok a civilizált körülmények.  Erről én tehetek, és tenni is fogok. És így adódik, hogy az ember néha meghatódik két szépen felújított WC-től is…